A szülőszobán fél 7-kor burkot repesztett a dokim, ez nem fájt, egy kis pukkanást éreztem, meg hogy elöntött a meleg víz. Tudtam, ezután fel fognak erősödni a fájdalmak, ettől nagyon féltem, emiatt lehetett, hogy 3 percesekre ritkultak, és csak lassan erősödtek. Rájöttem, hogy a hozzáállásommal mennyit tudok lassítani, így inkább megint sétálgattam, fájás alatt egy szék karfáját markolásztam, párom mérte az időket. Hamarosan 1 perc fájás, 1 perc szünet szakasz jött, egyre erősebb fájásokkal.

Nagyon jó volt, hogy se a doki, se a szülésznő nem avatkozott közbe, egyszer nézték meg, hogy a baba feje jól illeszkedik-e, egyébként semmi beavatkozás nem történt! Sőt, borotválás se volt, mert biztos volt a gátvédelem is.

Repült az idő, kicsit kezdtem elszontyolodni, mert azt hittem, 2 óra alatt ő is meglesz. Végig beszéltem hozzá gondolatban, hogy igyekezzen, mert neki is jobb úgy... Nóri végig rugdosott a hasamban, ez fura volt!

9 óra előtt már nagyon fájt, már alig tudtam a légzésre figyelni, azt éreztem, soha nem lesz már vége... 9 előtt 5 perccel hirtelen jött két iszonyú erős fájás, nagyon gyorsan egymás után, ekkor dokim felparancsolt az ágyra. Hanyatt fekve elviselhetetlennek éreztem, főleg, hogy közben megnézett, bár rögtön pattant is fel, hogy szóljon Etusnak. Nem mertem elhinni, hogy itt is van már az utolsó rész! Előkészítették az ágyat, majd mondták, hogy ha nyomnom kell, nyomjak. Így is tettem, a második nyomásnál úgy éreztem, szétszakad a csípőm, ekkor lehetett a feje pont a gátnál, mert Etus szólt, hogy most ne nyomjak. Ez nagyon rossz volt, közben készültem az utolsó nyomásra, de dokim szólt, hogy nézzek oda - hát láthattam, hogy épp húzzák ki belőlem! 9 óra 5 perc volt, 10 perc alatt megszületett végül, csupa magzatmáz volt, és irtó picike! Párom elvágta a köldökzsinórt, le se kellett szívni az orrát, és rögtön a hasamra tették mázasan-véresen. Abba is hagyta a sírást, én meg csak néztem...
Aztán megkapta párom, bebugyolálva, engem meg megnézett az orvos, kijött a méhlepény is, ellátott (a méh kitörlése nem volt kellemes), kiderült, egy öltés se szükséges!

Visszakaptam Nórit, végig velünk volt a 2 órás megfigyelési idő alatt, csak hármasban, rögtön ügyesen szopizott, mindkét mellből vagy 20-20 percet, aztán csak nézelődött békésen.
Amint letelt az idő (már alig bírtam fekve maradni), mehettünk le az osztályra, nem szédültem, semmim nem fájt, remekül éreztem magam! Mégis összességében azt gondoltam, nem akarom még egyszer végigcsinálni mindezt... bár most pár nap elteltével már csak az az idő a legerősebb emlék, amikor kibújt és rámtették...
Első éjjel nem volt velem, reggel 6 előtt már mentem érte, mert nem bírtam aludni egész éjjel. Attól kezdve végig velem volt, kivéve utolsó nap, mert kékfényezni kellett, besárgult.