A babaszoba áprilisra már szinte teljesen kész volt, egyetlen dolog hiányzott már csak: a kiságy. Ugyanis ezt bátyáméktól örököltük és kicsit bonyolult volt az új ágy beszerzése meg az elszállítást megszervezni. A hosszú hétvégére azonban sikerült ezt összehoznunk, úgyhogy április 30-án elautóztunk hozzájuk egész napra. Este 8 körül értünk haza, Balázs összeszerelte az ágyat, belepróbáltuk a matracot. Így este 10-re kész lett a babaszoba.

Éjfél körül mentem zuhanyozni, és ahogy léptem ki a kádból, elfolyt a magzatvíz. Szóval kicsi fiúnk megérezte, hogy minden készen áll a fogadására, és azt is tudta, hogy májusi babát szeretnénk, így kivárta a május 1 éjfélt.

Kettő körül értünk be a kórházba (Szent Imre), fájások nem voltak, a vizsgálat szerint zárt méhszáj. Befektettek a 4 ágyas vajúdó szobába, a férjemet hazaküldték – be sem jöhetett hozzám. Hajnalra elkezdtem görcsölgetni, de csak nagyon gyenge és rendszertelen volt, reggelre egy ujjnyira tágultam. A Szent Imre sajátossága, hogy nem gyorsítja a szülést, hagyja, hogy a természet a maga ütemében dolgozzon.

Délre még mindig csak görcsölgettem, még mindig csak 1 ujjnyi. Homeopátiás bogyókat adtak, és Balázzsal elkezdtünk sétálni és lépcsőzni a kihalt kórházban. A mászkálásnak, a bogyóknak vagy a természet rendjének köszönhetően felgyorsultak a dolgok, jöttek a fájások, 2-3 percenként, egyre erősebbek.

Délután 4 óra körül beért a dokim, kaptunk végre szülőszobát, bejöhetett Balázs is. Kaptam infúziót, meg antibiotikumot (mivel már 18 óra eltelt a magzatvíz elfolyása óta és fertőzésveszély áll fenn ilyenkor)  és a dokim beköttette az oxitocint, hogy gyorsítsa a dolgot. Enélkül lehet, hogy nem is született volna meg aznap. Na az oxitocin megtette a hatását, bedurvultak a dolgok, jöttek a fájások 2-3 percenként, egyre durvábbak. Beköttettem az epidurált, ami megmentette az életemet. Ekkor már 36 órája ébren voltam, a fájásokat alig éreztem, elkezdtem rendesen tágulni. 8 körül jöttek az első tolófájások – ez egészen más érzés, mint a tágulási. Az epidurál ellenére is érezhető, visszatarthatatlan tolási (kakilási) kényszer. A doki a fájások alatt vizsgált és mikor végre kiadta a parancsot, hogy tolhatok az nagyon jó volt. A fájások alatt toltam és éreztem, ahogy csúszik egyre lejjebb, ahogy mozdult kifelé. Ahogy kicsúszott belőlem az maga volt a csoda. Rögtön felsírt, a hasamra tették, közben apa elvágta a köldökzsinórt. Megfürdették Barnust – mérés és tisztogatás után bebugyolálva megkapta a kezébe apa. Ezalatt engem varrtak (ez szar volt nagyon, úgyhogy inkább nem részletezem). Ezután cicire tettük, ahol kb egy órán át cuppogott, nagyon ügyes volt már elsőre.

Hajnalban betoltak a gyermekágyas részre, Barnus ment a csecsemősökhöz éjszakára megfigyelésre, a boldog apa pedig hazajött aludni.